Mindenki csinálja, még ha nem is sejti.

(A cikk első része: Napi rutin, avagy a szokások hatalma 1.)

A napi rutin, tulajdonképpen nem más, mint a napunk folyamán végzett, jól begyakorolt tevékenységeink összessége. A döntéseink többsége jól megfontolt választásnak tűnik, pedig csak automatizált, rutinszerű mozdulatainkszokásaink.

Háttal ül egy nő az ágyon

Gondold csak végig. Reggel, amikor kikelsz az ágyadból, nem kezdesz el hezitálni, vagy azon morfondírozni, hogy mi lesz a következő lépés, mit fogsz csinálni, vagy merre veszed az irányt. Egyszerűen csak felállsz és elindulsz. Minden reggel, ugyanúgy.

Van, aki egyből a fürdőszoba felé veszi az irányt, mások a konyhát ejtik útba, egyesek pedig egy jó nagyot nyújtóznak és átmozgatják magukat.

 

Neked mi az első dolog, amit megteszel a reggeli ébresztőt követően?

E tevékenységek elvégzését szokásunkká tettük, így hétköznapjainkban ezen cselekedetek létjogosultságát már nem kérdőjelezzük meg, csak tesszük, mert azt gondoljuk, így jó nekünk.

Az agyunk a működéshez sok energiát használ fel, ezért automatizálással segít, könnyít magán. Ilyenkor egy fokozattal lejjebb kapcsolhat, megpihenhet és közben másra is tud koncentrálni.

Színes rajz az agyról

Érdekes, hogy szokásaink többsége még számunkra is a láthatatlan zónában van, mégis hosszú távon az életünkre jelentős hatást gyakorol. Az idő az, ami megmutatja, hogy egy-egy szokás az életminőségünket megtépázza, vagy éppen javítja.

Megfigyelésen alapuló kutatások kimutatták, hogy sok cselekvés, ami az egészségünket jelentősen befolyásolja, mint pl. az ételválasztás vagy a testmozgás, nem átgondolt cselekvéseken, hanem szokásokon alapulnak.

Mindenkinek vannak rossz szokásai. Egyesek még csak nem is tudnak róluk, mások viszont szembesülnek velük. Pontosan tudják, hogy mit kellene másképp csinálniuk, miben kellene változtatniuk, de még sem teszik.

Pl. Ha valaki,

–        rendszeresen, naponta többször is desszertekkel lepi meg magát, gyakran eszik olyan ételeket, amibe a hozzáadott cukor is bőségesen jelen van, vagy a táplálkozásában elsősorban a feldolgozott termékeket részesíti előnyben, akkor előbb utóbb a felesleges kilók, adalékanyagok és tartósítószerek maradványaival terhelni majd a szervezetét.

Egy tál sütit tart a tenyerében

–        ülő munkát végez, azaz a munkaideje jelentős részét ülve tölti el, akkor az tudja, hogy nagy szüksége lenne arra, hogy naponta rendszeresen átmozgassa magát. Persze, a napi munkában mindenki elfárad, így nagy a kísértés számukra, hogy délután hazaérve, ne a futáshoz húzzák fel az edzőcipőjüket, hanem a kanapén landoljanak.

Tévézés sörrel és chipsszel

–        este a telefonját vagy a számítógépét nézegetve készül fel az alvásra, egyrészt az ide-oda szörfölés belenyúlhat az éjszakába, csökkentve az alvásra fordított idő mennyiségét, másrészt a képernyőből a szemébe érkező kék fény csökkenti a melatonin termelést, ezáltal akadályozza az elalvást.

Az egészségünket károsan befolyásoló szokásainkkal az a baj, hogy már csak akkor szembesülünk azzal, hogy valamit másként kellett volna tennünk, amikor nyakunkon a baj. Különböző krónikus betegségek jelennek meg az életünkben, ami jelentősen rontja az életminőségünket, ugyanakkor a szív- és érrendszeri betegségek és a rák, növeli az idő előtti elhalálozás lehetőségét.

A halogatás emberi dolog. Azonban életmentő lehet, ha még időben feleszmélünk és rájövünk, hogy mely szokásunk nem visz előre, sőt, hátráltat.

szokásaidon akkor tudsz leginkább változtatni, amikor megérett a motivációd, amikor nagyon akarod a változást, és már tenni is akarsz érte.

Ilyenkor mindig előre kell nézned és látnod kell a célt, amit el akarsz érni, mert amikor fáradt vagy, bizony, erős a kísértés, hogy elengedd az egészet, és ne tudj parancsolni magadnak.

Gondolkodva a távolba tekintő nő

Akaraterőnkre nem mindig támaszkodhatunk. Tapasztalatból tudjuk, hogy a változás fenntartása alatt az akaraterőnk gyakran megbicsaklik, nem mindig számíthatunk rá. Tudományos kísérletek is alátámasztják, hogy minél többet használjuk az akaraterőnket, annál jobban gyengül.

Akaraterőnk naponta többször is próbára van téve, amikor valami mást, vagy másként csinálnánk éppen. Pl. egy végeláthatatlan, hosszú értekezletet kell nyugodtan végig ülnünk, esetleg a gyerekünk nyafogásakor próbáljuk megőrizni a nyugalmunkat, vagy igyekszünk a diétánkat betartani és a kávé mellé nem kérjük azt az áhított tortaszeletet.

Szinte nincs olyan ember, aki diétázás címén ne élte volna át, hogy addig próbálkozott az étkezésében az önmegtartóztatással – szinte egész nap koplalt -, míg végül este már nem bírta tovább. Átszakadt az akarat gátja, és egyetlen étkezés alkalmával a napi kalóriaszükséglet többszörösét sikerült begyömöszölnie a gyomrába, amit aztán szintén nem kevés önmarcangoló monológ követett.

Törölközőbe tekert hajjal sütit eszik egy nő

Változtatni, változni soha nem késő

 

Ha az életed bármely területén változást szeretnél elérni, akármilyen furcsán hangzik, a mindennapi apró szokásaiddal kell kezdened.

Tudatosan végig kell gondolnod, hogy miben szeretnél változást elérni. Először jelöld meg magadnak a kívánt célt, majd gondold végig, mely szokások segítenének a megvalósításában.

Fontos, hogy olyan célokkal foglalkozz, amiket konkrétan meg tudsz fogalmazni, és ehhez olyan cselekvési tervet kell kitalálnod, amit viszonylag könnyen megvalósíthatsz, és tudod mérni is a megvalósulását.

Pl. lelkesen kijelentheted, hogy „Egészségesebben fogok étkezni!”. Nos, remek, megnyugtattad magad, és ha ennyiben hagyod az egészet, mindez elszállhat a reggeli ködbe, mert ettől nem változik semmi, te sem fogsz egészségesebben étkezni. Viszont nagyot léphetsz előre, ha végiggondolod, hogy mitől lehetne egészségesebb az étkezésed.

Pl. a napi étkezésemben kevesebb édességet fogok enni, és csökkentem a hozzáadott cukor mértékét. Ez már egy konkrétabb célnak tűnik.

És a megvalósítás: Pl. elhatározhatod, ha rákívánsz az édes ízre, akkor nem a büfébe, vagy a boltba betérve leped meg magad egy tábla csokoládéval, hanem inkább egy édes gyümölcsöt majszolsz el (szilva, banán, körte), esetleg iszol egy pohár vizet és megnézed, mi történik.

Hámozott banánt tart a kezében

Sokat segíthetsz magadon, ha a magas cukortartalmú élelmiszereket a boltban hagyod. Azt mindenki tudja, hogy a különböző csokoládék, cukrok, fagylaltok, vagy sütemények rengeteg hozzáadott cukrot tartalmaznak.

Azonban jó, ha tisztában vagyunk azzal is, hogy az élelmiszeripar a jobb íz és az eladhatóság érdekében, azaz, hogy a termékek finomabbak és fogyaszthatóbbak legyenek, rengeteg cukrot tesz az élelmiszerekbe. (Ilyenek például a szószok, joghurtok, üdítőitalok, mustár, müzliszeletek, konzervek, stb.)

Kockacukorral szimbolizálva a cukortartalom

Kockacukor mennyiség az élelmiszerekben

 

Sokat tehetsz magadért, ha vásárláskor szorgalmasan elolvasod a termékek címkéit, mellyel megtudhatod, hogy miben mi és mennyi van.

WHO, a napi ajánlása alapján a nők esetében 25g (6 teáskanálnyi), a férfiak esetében 37g (9 teáskanálnyi) hozzáadott cukor bevitelét tartja még elfogadhatónak.

(Egy 500ml-es epres ivójoghurt elfogyasztásával, pár perc alatt majdnem 50g cukor kerülhet a szervezetünkbe.) (Egy kockacukor kb. 4g.)

 

Szokások jelentősége a táplálkozásban

 

Az elmúlt években több súly rakódott rád és ez már eléggé zavar?

Észrevetted, hogy önbizalmad a felszedett kilók növekedésével egyenes arányban összezsugorodott?

Változást szeretnél?

Gyors megoldásként megjelenik egy manapság divatos fogyókúra gondolata. Drága kiegészítőket szerzel be hozzá, koplalsz, éhezel, szenvedsz, és még az is lehet, hogy egy idő után azon kapod magad, hogy a mérleg kijelzőjén magasabbak a számok, mint a fogyókúra kezdetekor.

Ilyenkor azonban helyesebb, ha nem egy újabb rövidebb-hosszabb ideig tartó fogyókúrát tűzöl ki célnak, hanem egy egészségesebb, fittebb testet.

Gondold végig, hogy ebben a küldetésben mely meglévő szokásaid támogatnak, illetve milyen szokásaidat kell megváltoztatnod. Az életmódváltás nem megy egyik napról a másikra.

Zöldség és édesség között gondolkodva könyököl

Néhány egyszerű változtatással óriási eredményeket lehet elérni. Sajnos sokan itt is a könnyebbik utat választják. Hátra lépnek, és a saját magukba vetett hit és önbizalom hiányában, csodaszerekben, italokban, turmixokban, gyógyszerekbe vetett bizalommal várják a változást.

A súlyfelesleggel küzdők gyakran hibáztatják magukat. Pedig a kövérség nem egy kudarc, hanem a szervezetünknek egy normális reakciója a mindennapi életünkben jelen lévő természetellenesen zsíros, cukros, magasabb kalóriatartalmú ételekre.

Mi, emberek, ösztönösen arra vagyunk beprogramozva, hogy ha éhesek vagyunk, teleegyük magunkat.

Elődeink gyűjtögettek, halásztak, vadásztak, így az élelem megszerzésére jelentős energiát kellett fordítaniuk.

Azonban mára átestünk a ló túlsó oldalára. Csak bemegyünk a legközelebbi boltba, és már pakolhatjuk is a kosarunkba a legkülönfélébb, egészségesnek egyáltalán nem mondható, kalóriákban hemzsegő élelmeket.

Bevásárlókosár képét tartja a kezében

Ahogy Dr. Greger az egyik könyvében megfogalmazta: Az „elhízás járványnak” nem a falánkság az oka, és nem is az, hogy kevesebbet mozgunk. A kövérség egy normális reakció lehet egy abnormális környezetre.

A termények feldolgozásával az élelmiszeripar a különböző élelmiszereket puszta kalóriákká csupaszítja le. Értékes rosttartalmuk jelentősen csökken, (pl. a fehér liszben 75%-al kevesebb rosttartalom található, mint a teljes kiőrlésű lisztben, vagy amíg barnarizsből fehér rizs lesz, rostartalmának a kétharmadát elveszíti).

Sőt, idővel mindenféle adalékanyagok, színezők, tartósító anyagok, aromák és egyéb szervezetünk számára egyáltalán nem kívánatos anyagok kerültek a feldolgozott termékekbe. (Jeff Novic dietetikus egyszerűen kemikáliákkal aktivált kalóriabombáknak azaz KAKA- nak nevezi az ilyen élelmiszereket.)

Szóval nem kell magunkat okolni, viszont csak mi tudunk tenni ellene. A változás csodája a táplálkozásban, a mozgásban és a gondolkozásban rejlik, ami egyszerű lépésekkel kezdődik.

Ha pl. bevásárláskor a boltban a kosaradba nem cukros üdítőt teszel, hanem helyette a tiszta vizet választod.

Ha szomjas vagy, a jeges teák édes és fanyar világa első látásra jó választásnak tűnhet. Pl. egy 1,5 literes zöldtea kivonattal dúsított jeges tea. Hallottál már a zöldtea jótékony hatásairól, és azt is nagybetűkkel olvashatod, hogy cukor és édesítőszer is van benne.

Úgy tűnhet, ha kevesebb cukor van benne, akkor egészségesebb, mint az a másik hasonló üdítő, amit csak cukorral édesítettek. Szereted az édes ízt, és kellőképpen szomjas is vagy, így azt gondolva, hogy teszel valami jót az egészségedért, megvásárolod és megiszod a teát.

Nem is sejted, hogy becsapod magad, hiszen ha elolvasod az üveg hátuljára felvezetett táblázatban feltüntetett adatokat, akkor szembesülhetsz vele, hogy egy 1,5 literes jeges tea 66g cukrot tartalmaz. Ezt a mennyiséget nem művészet rövid idő alatt meginni és ezen idő alatt bevittél valamivel több, mint 16 szem kockacukrot. (1 kockacukor 4g)

Sejted, hogy milyen drasztikus változásokat okoz a túlzott cukorfogyasztás a szervezetedben?

Olvasd el a „Rejtőzködő cukorról” és a „21. század Fekete Haláláról” szóló cikkünket.

Nem ragozva tovább, ha az édes, mesterséges folyadékok helyett tudatosan a tiszta vizet választod, már sokat tettél magadért.

Egy nő vizet iszik pohárból

A gyomrunk befogadóképessége általában állandó (1-1,5 liter). Egészségünk szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy étkezéseink során rendszeresen mivel töltjük meg. Nagy kalóriatartalmú tésztafélékkel, húsokkal, gyorskajával, transzzsírokban dúskáló péksüteményekkel, vagy rostban, tápanyagokban gazdag, megfelelő minőségű, tápláló növényi ételekkel.

Étel elkészítése receptből

Fizikai aktivitás, sportolási szokások jelentősége az egészségünkre

 

Aki eddig otthon a kanapén nyújtózkodott, vagy TV-t nézve fotelben ernyedt, először nehezebben tudja majd magát hadra fogni. Az emberek alapból úgy vannak bedrótozva, hogy a legkisebb ellenállás felé sodródnak, az út pedig a kanapé és a TV irányába vezet.

Az embert mágnesként vonzzák a könnyen végezhető, kényelmes és szokássá vált tevékenységek, és ezt egy idő után roppant nehéz leküzdeni.

Te is tudod, hogy a tested karbantartásához és fejlesztéséhez az első titkos hozzávaló, hogy fel kell állnod, és el kell kezdened mozgatni magadat.

Azonban hányszor jártál már úgy, hogy hiába tervezted el, hogy majd hétvégén, amikor lesz egy szusszanásnyi időd, elmész a közeli parkba kocogni?

Amikor elérkezik a várva várt szabadidő, elmédből briliáns módon tódulnak ki a legkülönbözőbb hihető kifogások, hogy miért ne indulj el. Miután meggyőzted magad, a legegyszerűbb lehuppannod a kanapéra, és a távirányító gombját nyomogatva lustálkodni.

Egy lány ül a kanapén a zoknis talpával felénk

Tudjuk, hogy ez a passzív szórakozás az első félórában még élvezetes, aztán átcsap egy tespedt, apatikus érzésbe.

Ugyanakkor az aktív pihenés, sportok, különböző játékok, hobbik, élvezetes tevékenységek javítják a koncentrációt, motiváltabbá tesznek és fokozzák az életörömöt.

Az egyik legnépszerűbb masszázs, a svédmasszázs is azon tevékenységek közé tartozik, amelyek  természetesek, kellemesek, káros mellékhatásoktól mentesek. Sőt, fellazítja a letapadt izmokat, méregtelenít és rendszeres alkalmazásával folyamatosan javul a szervezet fizikai és pszichés állapota.

Egy kiadós kocogás után, amikor az ember kellemesen elfárad, nyugodtabb és sokkal jobban érzi magát. Egy kellemes színházi estét követően is feldobott hangulatban vagyunk. Ahhoz, hogy ez valóra váljon, le kell győznünk a saját lustaságunkat, és erőt kell vennünk magunkon.

Tehát ahhoz, hogy felvegyük a futócipőnket és kimenjünk a parkba, vagy eljussunk a színházba, erőt kell venni magunkon. Csíkszentmihályi Mihály ezt aktivációs energiának nevezi. Ugyanilyen mentális és fizikai energiára van szükségünk ahhoz, hogy legyőzzük a tehetetlenséget, és beindítsunk egy jó szokást.

Az aktív pihenés jóval élvezetesebb és több a pozitív hozama, de a legtöbb esetben több kezdeti erőbefektetést igényel.

Sokat segíthet, ha a kívánt viselkedést tesszük a legkisebb ellenállás útjába, azaz, ha kevesebb energiába kerül a jó szokás kialakítása. Ugyanakkor a rossz szokás aktivációs energiáját viszont növeljük meg.

(Pl. ha fáradtan hazaérünk a munkából, a legegyszerűbb végigdőlni a kanapén, és a tv távirányítót kézbe véve, ez tűnik a legegyszerűbb megoldásnak a lazulásra.

Ha azonban kivesszük a tv távirányítóból az elemeket, és olyan távolságban rejtjük el őket, hogy ne legyen túl könnyű visszahozni, a könyvet, amit olvasni szeretnénk, pedig egy kéznyújtásnyira helyezzük el a kanapétól, nagy valószínűséggel már nem állunk fel, hogy az elemeket a helyére tegyük, hanem a könyvet választjuk.)

A jó szokások megszerzésének a kulcsa az, hogy addig, addig gyakoroljuk őket, míg a cselekvések bele nem ivódnak az idegrendszerükbe.

Ha régóta nem sportoltál, vagy az aktív mozgásban valamilyen egészségügyi panasz akadályoz, kezd fokozatosan, és mindenképpen kérd ki az orvosod tanácsát.

Egy nő futva edz a tengerparton

Eleinte elég, ha naponta beiktatsz egy kis sétát, melynek később majd az idejét és intenzitását is növelheted. Ha úgy érzed, hogy megerősödtél, jöhet a kocogás, később a futás.

Mindig hallgass a testedre, így ösztönösen érezni fogod, hogy mennyit bírsz. Semmit sem érdemes erőltetni, mert a kudarc megpöckölheti a motivációdat. Gondolj arra – és persze érezni is fogod -, hogy a rendszeres mozgás serkenti a boldogsághormonok (endorfinok) felszabadulását, amitől javulni fog a hangulatod, nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb leszel. A lényeg a kitartás és a fokozatosság.

A tudatosság nem a megvonásról szól, hanem arról, hogy szereted és becsülöd magad, ezért mindent megteszel az egészségedért. Sok embernek sikerült már az életében tartós, nagy változásokat elérni egy támogató életstílus, hozzáállás felvételével. A közösségi médián is hallhatsz, láthatsz számos ilyen inspiráló, motiváló történet.

Ahogy haladsz előre az úton, észreveszed majd, hogy már semmilyen kihívást nem fog jelenteni, hogy csoki helyett egy finom lédús körtét vagy barackot válassz. Az önbizalmad is növekedni fog, és amikor ilyen jól tartod magad, észreveszed, hogy sanyargatás nélkül is csak úgy peregnek le rólad azok a fránya kilók.

Fontos, hogy a napi rutinunkat tudatosan olyan szokásokra alapozzunk, amelyek hosszú távon jótékony hatással lesznek életünk minden területére. Amikkel egészségesebbek leszünk, és előremozdítjuk a testi és szellemi fejlődésünket.

A helyes életstílus (gondolkodás, táplálkozás, testmozgás, légzés) kialakítása nem megy egyik napról a másikra, de tudatos irányítással, idővel kialakul, és létezésed építőalap részévé válik. Apró lépésekkel is, hosszú távon nagy sikereket érhetsz el.

Hátizsákos lány, háttal felénk, a távolba néz

Készülj fel a szokásid átalakítása! Nem lesz könnyű, mert agyad lassabban engedi el a megszokott dolgait, és sokszor kell majd legyőzni magad, azonban minden egyes kis diadallal az önmagadba vetett hited fog erősödni, és lassan megtanulsz, bízni magadban.