A szénhidráttartalmú élelmiszereket (pl. burgonya, kenyér, tészta) emésztőrendszerünk a vékonybélben található enzimek segítségével egyszerű cukrokká, glükózzá bontja le. (A tésztának mintegy 80%-a cukorrá bontva szívódik fel.)
A cukor minden testi sejtünk elsődleges üzemanyaga. Azonban ahhoz, hogy a glükóz a véráramból a sejtekbe juthasson, minden étkezés alkalmával inzulinra van szüksége. Az inzulin, a hasnyálmirigy által termelt hormon, tulajdonképpen a kulcs. Megnyitja sejtek ajtaját, és arra ösztökéli őket, hogy a vérből vegyék fel a glükózt.
A sejtek glükóz igényének kielégítése és a glikogénraktárak feltöltése után a vérben marad fölösleges cukrot a szervezet a zsírszövetekben jól raktározható formában zsírrá alakítja.
Táplálkozásunktól, fizikai aktivitásunktól az energiafelhasználásunktól függően a vércukorszintünk állandóan változik, azonban mégis egy viszonylag szűk tartományban kell maradnia. A szervezet kiegyenlített vércukorszintje egyes szerveink működéséhez nagyon fontos. (Az agysejtek például képtelenek máshonnan pl. zsírból energiát nyerni.)
A hazai szakmai társaságok ajánlásai alapján (kétévente a legújabb vizsgálati eredmények függvényében frissítve) állapítják meg a vércukor határértékeket.
Éhgyomri állapotban: 3,5-6 mmol/l
Étkezés után: átmenetileg megemelkedik a vércukorszint, azonban az egészséges emberek esetében két órával evés után nem haladhatja meg a 7,8 mmol/l-t.
A tartósan magas vércukorszint azért veszélyes ránk nézve, mert hosszú ideig semmiféle tünetet nem okoznak. A néma kór azonban már az első pillanattól kezdve károsító hatással lehet szerveinkre.
