Életkép. (Ez az iromány bár egyes szám második személyben íródott, természetesen nem rólad szól, mégis sokan ismerős elemeket lelhetnek fel benne.)
Hajnalodik. A vekker helyett a telefonod hangos csicsergéssel jelzi, hogy itt az idő. Kipattansz az ágyból (inkább valahogy feltápászkodsz, majd lábra állsz), hogy aztán még csukott szemekkel, ingadozva egy nagy sóhaj kíséretében kibotorkálj a konyháig.
Tapasztalatból tudod, mindjárt jobb lesz, és a következő mozdulattal felteszed a kávét főni. Míg a konyhában matatsz, a zavaros álmoktól ködös fejedben egyszer csak feldereng a tegnap este. Szomorkásan megállapítod – megint hosszú volt a nap, és túl rövid az éjszaka. Közben átsuhan egy kósza gondolat, hogy talán megint túlzásba vitted, és nem kellett volna az éppen aktuális kedvenc sorozatodból egyben négy részt magadba szívni.
Mindjárt a saját védelmedre is kelsz, mert ezt egyszerűen nem lehetett abbahagyni. Beszippantott, elvarázsolt a világ, és így persze, hogy nem volt szíved megnyomni a TV távirányító kikapcsoló gombját.
Míg a kávéfőző teszi a dolgát, irány a fürdő. A tekinteted a mosdó feletti tükörre téved, és hirtelen farkasszemet nézel saját magaddal.
Megdöbbenten, kissé kómásan bámulod a tükörképed. Atyaég, hogy nézek ki? Hogy lehet ez…? Nyúzott, felpuffadt arc, dagadt szemek, körülötte karikák, és szögletében,… mintha megint újabb ráncok születtek volna. A félig lehunyt szemeid közül – melyek még érzékenyen fogadják a reggeli fényt -, tovább szemléled magad.
Mi történt? Ki ez az idegen? Hová lett a hajdan csillogó szemű, ruganyos bőrű, csinos, mosolygós lány? Hisz mindez szinte még tegnap volt. Hogy röppenhet el ilyen villámsebességgel az idő?
Továbbra is csak meredten bámulsz a tükörbe. Igyekszel a fejed függőleges irányú emelgetésével eltüntetni a tokádat, melyet kezeddel megpaskolsz egy kicsit, majd magadban summázod, hogy ezt a királynői fejtartást még majd be kell gyakorolnod, mert így egyáltalán nem látszik.
Azonban azzal is tisztában vagy, hogy a hasad körül, azzal a jópofának egyáltalán nem nevezhető úszógumival, már nem lesz ilyen könnyű dolgod. Persze, hiszen szültél két gyereket, és az óta csak úgy tapadnak rád azok a fránya kilók.
Nem is érted, hiszen alig eszel valamit. A típusra fogod, meg a felmenőidre, akik még a víztől és a levegőtől is híztak.
Reggel csak ez a kis kávé, aztán ha nagyon éhes vagy, néha veszel egy-két péksütit. De mi az? Az csak egy falat.
Aztán az ebéd. A munkahelyed közelében találtad azt a jó kis helyet, ahol tűrhető áron, mindig finomat tesznek eléd. Változatosan főznek. Igaz, ha végiggondolod, azzal tulajdonképpen pontosan nem vagy tisztában, hogy mit is eszel meg. Azt tudod persze, hogy tegnap tökfőzelék volt fasírttal, azt viszont nem, hogy mennyi cukorral, zsírral, vagy olajjal készült, és hogy milyen csodákat kevertek még hozzá, hogy olyan ínycsiklandóan mennyei íze lett. Na, jó, az is igaz, hogy az ebéd utáni kávét csak tejszínnel, vagy tejszínhabbal és 2 cukorral tudod meginni.
Meg az is, hogy a munkahelyeden a csajokkal olykor-olykor meglepitek egymást egy kis ebéd utáni nasival, ami feldobja a hosszú délutánt. Mindenkinek jár egy kis boldogsághormon feltöltés. Hát nem?
A délután folyamán, főleg ha meleg van, még lecsúszik 1-2 pohár hideg kóla – mert kávét már nem akarsz inni -, de valahogy ébren kell tartanod magad, és egy kis kekszet is tartasz a fiókodba, hogy kibírd vacsoráig.
Este már sokszor nincs is kedved főzni. Fáradt vagy. A héten egyszer-kétszer viszel haza egy kis kínait, mert a gyerekek is szeretik, vagy összedobsz néhány egyszerű szendvicset egy kis felvágottal, majonézzel, vagy épp kechappal.
Végezetül kinyilvánítod, hogy itt már több mellébeszélésnek, elmélkedésnek és halogatásnak helye nincs, hamarosan ismét fogyókúráznod kell. Hmmm…, de biztosan nem mától és nem is holnaptól. Majd a jövő héten elkezded. Most nem jó, mert a hétvégén még szülinapot ültök. Vendégségbe vagy hivatalos, és a világért sem hagynád ki a barátnőd tejszínes, epres csodáját. Igen, a jövő hét, akkortól jó lesz. Mindenképpen elkezded, és naná, hogy mozogni is fogsz.
Bár most még nem látod, hogyan fogsz időt szakítani rá, mert néha úgy érzed, hogy minden reggel egy mókuskerékbe ugrassz, amelyből este kicsavartan, fáradtan szállsz ki.
Az orrodat csiklandozó kávéillat visszahozza a gondolataidat a jelenbe.
Alig várod, hogy beleszürcsölhess. A fürdőszobában hagyod a reggeli merengő énedet, és irány a konyha. Előveszed a kedvenc bögrédet, és beletöltöd a gőzölgő feketét. Még csend van. A családod többi tagja alszik. Mindig te vagy a napindító. Van még pár perced.
Leülsz a kedvenc foteledbe. Élvezed a kellemes nyugalmat, és azt, hogy ebben a néhány parányi percben még együtt lehetsz magaddal, nem visz el a külső és belső zaj.
Még nem akarsz gondolkozni, a napi dolgokra, feladatokra koncentrálni, szorongani, félni, hogy mit, és hogyan csinálj, és vajon mit hoz ez a nap. Csak ülsz, kortyolod a keserédes nedűt, és tovább mélázol. És egyszer csak jön egy kérdés a semmiből: Mi ez az egész? Hogy kerültem ide? Talán csak fáradt vagyok – gondolod -, és gyorsan meg is fogadod, hogy ma este 10 órakor, időben lefekszel, és kialszod magad.
Eddig viszonylag simán ment minden. De mostanában mintha minden olyan nehéz lenne. Néha azt érzed, felemészt az a sok szerep, amit az életed színpadán játszol.
A munka, a család, a háztartással kapcsolatos dolgok. Hogy naponta felöltöd magadra a feleség, az anya, a bejárónő, a beszerző, a szakács, a sofőr, a szervező, a munkavállalói, a kolléga, a barátnő és a többi megszámlálhatatlan mennyiségű szerepet. Átevickélsz egy-egy napon, és közben igyekszel mindig másoknak megfelelni. Ez egy idő után nagyon fárasztó. Hol vagyok én? – kérded.
Elégedetlen vagy magaddal, másokkal, az életeddel, amelyben minden nap ugyanolyan forgatókönyvvel zajlik.
Sajnálod magad. Érzed, hogy változásra van szükséged, lépned kellene, de nem tudod merre, és mit tehetsz.
Egyben biztos vagy. Változtatnod kell, változnod, sokkal több időt kell adnod magadnak, hogy feltöltődj, hogy te is tudj adni, és az utadon tovább menni. De hogyan?
Ébresztő
Sokunknak talán részben ismerős ez a történet. Az emberek többsége az élete során, mikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretné, elveszíti kezdeti lelkesedését, és egy sötétebb szemüvegen keresztül kezdi szemlélni a világot. Sikertelenségükért másokat okolnak, hibáztatnak.
Nem érzik jól magukat a bőrükben, az élet feszíti őket, érzik, hogy egy változás segítene, mégis ezeregy kifogásból építenek maguk köré akadályt.
Bármilyen meglepő, ez az élethelyzet számunkra ismerős, biztonságos és még nem annyira rossz hogy kiforduljanak a komfortzónájukból. Így persze minden marad ugyanúgy, ők meg csak őrlődnek tovább.
Az élet a legjobb tanítónk. Nem szól, vagy beszél hozzánk, csak megszorongat, lökdös ide-oda, megráz, és próbál jelezni: Hé! Hahó! Ébredj fel! Rossz útra tévedtél! Másfelé kell menned!
Sok ember az egész életét félelemben, bizonytalanságban, stresszben éli le. Elfelejtenek akarni. Csak szeretnének dolgokat, de azért sem tesznek semmit.
Nem veszik észre, hogy a saját életükért csakis egyedül ők a felelősek, és kizárólag nekik van hatalmuk azt megváltoztatni.
Ma már egyre többet tudunk az emberi működésről…
Tudjuk, hogy a mindennapi életünk a korábban kialakított apró döntéseink, tevékenységeink, szokásaink összessége. Ezeket már olyan jól begyakoroltunk, hogy kis belső programokként, gondolkozás nélkül, automatikus cselekvésekként tesszük meg őket.
A szokásosaink határozzák meg a személyiségünket is. Ezek segíthetik, de gátolhatják is a fejlődésünket. Meghatározzák életminőségünket, ezért szokásaink hatással vannak arra, hogy boldognak, vagy boldogtalannak érezzük magunkat.
Ha megtanulod, hogy hogyan alakíthatod át azokat a szokásaidat, amik már nem segítenek, hanem visszahúznak téged, képes leszel megváltoztatni az egész életedet. Hiszen ha megváltoztatod a szokásaidat, akkor megváltozik az életed is. Azt gondolhatod, hogy egyes szokásid önmagukban jelentéktelenek lehetnek, azonban mivel rendszeresen gyakorolod őket, bizony óriási hatást gyakorolnak az egészségedre, a fejlődésedre, a pénzügyeidre, a boldogságodra, és hogy hogyan is érezed magad.
„Semmi sem lehetetlen, ha az ember megfelelő szokásokat alakít ki”.
Charles Duhigg: A szokás hatalma
Mindenki képes arra, hogy megváltoztassa a szokásait, és így változtasson az életén. Az első lépés az, hogy felismerd, melyek azok a szokások, amelyeken változtatni szeretnél.
A legfontosabb, hogy olyan szokásokat vegyél fel, amelyek hosszú távon támogatják az egészségedet és a fejlődésedet.
A cikkfolytatását, második részét, itt olvashatod:
