Hatékony önvédelem
Hogyan védekezzünk a felénk irányuló bántó megjegyzések, provokációk ellen
Cikkünk elején arról olvashat, hogy a provokatívan kommunikálókat mi motiválja, milyen érzelmeket társítanak a megnyilvánulásaikhoz. Majd később leírjuk, hogy ezek ellen hogyan védekezhet és adunk is néhány ötletet.
Bárhol és bármikor megtörténhet velünk
Életünk során bárhol és bármikor megtörténhet velünk, hogy embertársaink akarva, vagy akaratlanul szavakkal megbántanak bennünket.
Előfordulhat, hogy a munkahelyünkön, vagy a hétköznapi ügyeink intézése közben, bevásárláskor, bankban, orvosnál, esetleg a saját családunkban szavakkal „támadnak” meg minket. Bennünket érintő ostoba, gúnyos kijelentéseket tesznek, kritizálnak, piszkálódnak.
A bántó, lelkünket megtépázó szavak jelentős lelki sérüléseket okozhatnak, amit aztán akár hosszú évekig letehetetlen, súlyos csomagként cipelhetünk tovább. Sérül önbecsülésünk, önbizalmunk.
Az emberek többsége általában egy ilyen szituációban nem hagyja magát, szinte gondolkozás nélkül felveszi a kesztyűt, hasonló módon és stílusban visszavág. A semmit meg nem oldó szópárbaj végére azonban jellemzően mindkét fél idegileg feldúltan, a saját igazát hajtogatva nyalogatja sebeit.
Mások megnémulnak a döbbenettől, és egy hangot sem tudnak kiadni. Magukban fortyogva csak később jut eszükbe, hogy akkor és ott mit kellett volna válaszolniuk.
Hogyan védhetjük meg magunkat a barátságtalan megnyilvánulásokkal szemben? Hogy tudjuk megakadályozni, hogy átragadjon ránk mások rosszkedve?
A verbális önvédelem célja, hogy a támadást magabiztosan kivédjük és helyreállítsuk a békét, tárgyilagos beszélgetést felkínálva a támadónak.
Fontos a tudatosság, azaz hogy a hangulatomat nem teszem mások hangulatától függővé. Ez persze így nagyon jól hangzik. Azonban sok ember úgy működik, mint egy marionett bábu. A hangulatuk, az érzésük attól függ, hogy mások hogyan bánnak velük. Addig minden rendben, míg nem kapnak egy negatív megjegyzést, de ha ez megtörténik, kibillennek érzelmi egyensúlyukból.
Mindenki megtapasztalhatta már, hogy a körülöttünk lévő emberek hangulatilag hatnak ránk. Átvesszük mások érzéseit. Ha egy munkahelyen a főnök éppen borús hangulatban van és ideges, akkor a rosszkedve, mint egy járvány továbbterjed. Aztán még tovább, mert a munkából hazaérve ez a hangulat a családi életre is rányomhatja a bélyegét.
Ahhoz, hogy ne gabalyodjunk bele mások érzéseibe, tulajdonságaiba, és ezt kivédhessük, szükségünk lesz a belső erőnkre. Egy védőpajzsot kialakítva képesnek kell lennünk magunkat elkülöníteni másoktól.
Egy mentális gondolati védőpajzs kialakításához azonban nagy szükség lesz a fantáziánkra.
- Emlékezzünk vissza az életünkben egy olyan feszült helyzetre, amikor hűvösen és lazán tudtunk reagálni. Idézzük fel pontosan az eseményt és ismét éljük át, mindeközben érezzük, hogy a kellemetlenségek úgy peregnek le rólunk mintha láthatatlan falba ütköznének. (Ez nem könnyű feladat, általában nem megy elsőre olyan könnyen.)
- Gondolatban építsünk magunk köré egy láthatatlan védőpajzsot, és növeljük azt az érzést, hogy képesek vagyunk megvédeni magunkat.
- Képzeljük el, hogy ezen a pajzson keresztül, mint egy vastag üvegfal mögül, mindent látunk és hallunk. Tudatosítsuk, hogy ezt a pajzsot bármikor és bárhol fel tudjuk építeni magunkköré, ha szükségét érezzük.
- Találjunk ki a védőpajzshoz egy ideillő gondolatot melyet mondogathatunk pl. „Ez nem az én dolgom!” „Ez nem rólam szól.” „ Ez engem nem érdekel.” „Ezzel nem foglalkozom.”
Egy-egy nehéz helyzetben segítségül hívhatjuk a védőpajzsunkat, amit gondolatban tartsuk magunk elé, és képzeljük el, hogy a pajzs mögött tökéletes védelemben vagyunk. Mindent látunk és hallunk, mások hangulata és érzése viszont nem juthat el hozzánk. Ebben a védett helyzetben már nyugodtan és tárgyilagosan tudunk reagálni a bennünket ért verbális támadásokra.
Először ártalmatlan hétköznapi helyzetekben érdemes gyakorolnunk. Olyan helyeken, ahol ügyfélként vagy vásárlóként előnyösebb helyzetben vagyunk, ezért enyhébb negatív hatások érhetnek bennünket. Például bevásárláskor, postán, fodrásznál, ahol biztonságban érezzük magunkat.
Jó tudni
Azok az emberek, akik rendszeresen verbálisan megtámadnak másokat, legtöbbször nem is harcolni akarnak, hanem győzni. Biztosra mennek. Olyan áldozatot keresnek maguknak, akivel könnyen elbánhatnak, persze úgy, hogy mindeközben ők maguk ne sérüljenek.
Ha az ember belül bizonytalan, és kicsinek mutatja magát, akkor mások felszólításnak veszik mindazt, hogy kellemetlenkedjenek.
Egyes emberek öntudatlanul áldozat-jelzéseket bocsátanak ki a testbeszédükkel és a szóhasználatukkal, amelyek az erőtlenségüket sugározzák.
A bizonytalan, visszahúzódó, áldozatjelzéseket kibocsátó emberek viselkedésének jellemzői többek között a felhúzott váll, görnyedt testtartás, beesett mellkas jellemző. Karjukat, lábukat szorosan a testük mellett tartják.
Nem néznek a másik szemébe, esetleg nevetgélnek, hogy megnyugtassák a beszélgetőpartnerüket. Emellett ezek az emberek nehezen tudják megvédeni a határaikat. Rosszul érzik magukat, ha időnként nemet kell mondaniuk valamire. Hajlamosak leértékelni magukat, könnyen befolyásolhatóak, kerülik a konfliktusokat. Általában elmondható, hogy beleragadtak egy mindig udvarias és kedves ember szerepébe.
Az ilyen típusú viselkedés kialakulása valamikor a gyermekkora nyúlik vissza.
A korlátozó szülők engedelmes gyermeket nevelnek, így a gyermek hozzáállása előbb-utóbb az „én így akarom”-ból, a „ti így akarjátok” lesz. A jól nevelt, illedelmes gyermekből alkalmazkodó, megfelelni vágyó felnőtt válik, aki nincs birtokában saját hatalmának.
Ha valaki felismeri, hogy jellemző rá az áldozat szerep, ne a szüleit okolja, mert már felnőtt emberként bármikor dönthet úgy, hogy tudatosan változtat ezen.
Ahhoz, hogy kilépjünk az áldozat szerepből, teljes mértékben a saját erőnkre van szükségünk.
Belső öntudatos kisugárzás
Az öntudatos kisugárzás elriasztja a támadókat. Ez persze nem azt jelenti, hogy folyamodjunk az állatvilágban jól bevált trükkökhöz, azaz fújjuk fel jól magunkat, hogy nagyobbnak tűnjünk, és mindeközben döngessük a mellünket.
Tehát egy szóbeli támadás elkerüléséhez nagyon fontos az öntudatos fellépés.
Ha a piszkálódásokra felháborodva és tehetetlenül reagálunk, azzal a másik félnek örömöt okozunk. A határozott védekezés viszont elriasztja a támadót.
Fontos, hogy engedjük meg magunknak, hogy erősek és határozattak legyünk.
Általában azonban az emberek többsége korlátozó, negatív gondolatokkal gyengíti magát.
– Ezt egyedül nem vagyok képes megoldani, ez ellen én úgysem tehetek semmit.
– Biztos unalmas, amit mondok.
– Nincs jogom panaszkodni.
– Csak lejáratom magam.
– Én nem tudok olyan jól beszélni.
– Lehet, hogy ki fognak nevetni.
Ha valaki megfigyeli magát és rájön, hogy az ilyen típusú belső gondolatokkal csak saját magát teszi erőtlenné, akkor nyert ügye van. A tudatosság a változás kulcsa. Engedje meg megának, hogy erős és határozott legyen!
Hogyan sugározzunk erőt?
– Amikor úgy érezzük, kellemetlen helyzetbe kerültünk, nézzünk nyugodtan az ellenfelünk szemébe, legyünk barátságosak. ( Mosolyogni azért nem kell.)
– Egyértelműen és röviden közöljük, hogy mit akarunk és mit nem.
– Tartsunk ki akkor is, ha esetleg mások nem értenek egyet velünk. Jogunk van igent és nemet mondani. A szavak mögötti energia a döntő.
– Ha kigúnyolnak, vagy a mi rovásunkra viccelődnek, soha ne nevessünk együtt velük.
– Testünket tartsuk egyenesen és lazán, ne mutassuk magunkat kisebbnek.
– Soha ne szidjuk magunkat (Ó de béna vagyok! Már megint milyen hülye vagyok!) Ne beszéljünk saját gyengeségeinkről, hibáinkról mások előtt, hogy szimpatikusabbak legyünk.
A védőpajzs és az öntudatos kisugárzás ellenére sem tudjuk mindig megakadályozni, hogy valaki ne tegyen bántó megjegyzést ránk. Ez nem a mi hibánk, viszont ha megtörténik, tudunk tenni ellene.
Mi a teendő, ha valaki valami olyat vág a fejünkhöz, amit igazságtalannak és valótlannak érzünk?
Általában minden olyan hirtelen történik, hogy először azt hisszük, nem jól hallottuk. Lebénulunk, cikáznak a fejünkben a gondolatok, megnémulunk, elakad a szavunk, és nem jut eszünkbe semmi okos. Ilyenkor általában nem magunkra, hanem a másik emberre figyelünk.
A hatékony önvédelem azonban rólunk szól, hogy ebben a helyzetben hogyan segíthetünk magunknak, mi a jó nekünk.
Lélegezzünk mélyeket ki és be!
Amikor megijedünk, automatikusan visszatartjuk a levegőt. Agyunknak viszont a gondolkodáshoz oxigénre van szüksége.
Tartsunk távolságot!
Lépjünk hátra. Ahhoz, hogy gondolkodni tudjunk, legyen elég tér körülöttünk.
Maradjunk lazák!
Csitítsuk el a belső hangunkat „Gyerünk, mondj már valamit!” Ne akarjunk egyből egy meglepő, frappáns válasszal visszavágni, mert ez túl magas igény lenne, és ez további feszültséget kelt bennünk. A stresszre agyunk újabb stresszel reagál. Agyunk úgy érzékeli, hogy vészhelyzet állt elő, ezért felkészül a harcra, vagy a menekülésre. Ezzel egy időben azonban minden gondolkodási funkciót kikapcsol, mert az előbbiekhez nincs rá szükségünk. A stressz tehát megakadályozza a gondolkodást.
Adjunk időt magunknak!
Minden támadó egyből várja a másik féltől a reagálást, hogy tudja, betalált-e, sikeres volt-e a támadás. Vannak, akik ilyen helyzetben, dühükben, gyorsan előrántják a válaszaikat, amelyek nem túl bölcsek, és később még meg is bánják őket. A hatékony önvédelem azonban nem arról szól, hogy gyors, és a támadót lehengerlő válaszokat adjunk a másiknak. Hanem arról, hogy a nehéz helyzetekben az érzéseink ne húzzanak le a mélybe, hanem tiszta fejjel tudjunk gondolkozni. Ilyenkor mondhatjuk a másiknak, hogy erre a megjegyzésre majd egy későbbi időpontban kap választ, hagyjuk, hogy a saját levében főjön tovább.
Vegyük egyszerűen, amennyire lehet!
A másik ember megbántása ostoba, és tisztességtelen dolog, ne keressünk benne mélyebb értelmet. Miért pazarolnánk az energiáinkat, az intelligenciánkat, érzéseinket és figyelmünket olyasvalamire, aminek nincs értelme.
És persze ránk is vonatkozik, hogy mindig úgy viselkedjünk mi is másokkal, ahogy szeretnénk, hogy mások viselkedjenek velünk.